Mikor kezdjünk el mesélni gyermekünknek? Hogyan fejleszti a gyermekeket a mese? Mesélhetünk–e a kicsiknek ijesztő és félelmetes meséket? Tudtad, hogy a gyermekek a mesékkel könnyebben feldolgozzák a lelki gondjaikat?
Szerző: Bojti Andrea 2014.04.14.
Forrás: Szülők lapja
Sokan kérdezik, hány éves kortól mesélhetnek a gyermeküknek. Kételkednek benne, hogy érti–e már, oda tud–e figyelni, van–e értelme hosszabb meséket mondani a gyermeknek.
A mesélést nem lehet elég korán elkezdeni
Jogos felvetés, mégis azt mondom, minél hamarabb, annál jobb. Már a pocakban el lehet kezdeni. Mert a mesélés mint jelenség, segíti, stabilizálja a kötődés kialakulását. Természetesen egy kisbaba a konkrét történetet még nem érti, és a két éves gyermek figyelme is csak 5–10 percig köthető le. A lényeg az a rítus, ahogyan mesélünk. Szeretettel, törődéssel, miközben összebújunk a gyermekkel.
A mese segíti a szókincsbővülést
A mesélés segíti a gyermek nyelvfejlődését, a szókincs bővülését. A kisgyerekek megpróbálják ismételni az elhangzottakat. Eleinte a ritmusosabb versikéket, énekeket jegyzik meg könnyebben, de később a többször ismételt meséket is visszamondják.
A mese fejleszti a koncentrációt
A mese fejlesztő hatással van a figyelem–koncentrációs képességre, fejleszti az érzelmi intelligenciát és a képzeletet. Megfigyelhető, hogy idővel egyre jobban tudnak koncentrálni a hallottakra, könnyebben felveszik a történet fonalát, érdeklődőbbé válnak.
A mese fejleszti az érzelmi intelligenciát
A mesében tapasztalt jó és rossz, a jó győzelme, az érzelmek megjelenése, a rossz érzések leküzdése segítenek a gyermeknek megérteni a valóságot is, és az érzelmek mesén keresztül történő megélése az érzelmi intelligencia fejlődését segíti.
Szabad–e félelmetes meséket mesélni a gyermekeknek?
A meséléssel kapcsolatban számos tévhit felmerül a felnőttekben. „A mesék többségében túl sok az agresszív jelenet!” Ha jól belegondolunk, van igazság alapja ennek az állításnak. Még a legismertebb mesékben is komoly agresszív jelenetek játszódnak. A farkas hasát felvágják, telerakják kővel.
Felnőtt szemünkkel látjuk a véres jelenetet, az emberölés, állatkínzás ijesztő látványa tárul elénk. DE! Nem véletlenül írtam, hogy felnőtt szemmel! A gyermekek nem látják ilyen naturálisan a történéseket. A kicsik nem a vért meg a hasfelvágást, hanem a jó győzedelmeskedését élik meg leginkább. Ők egy fantázia–szemüvegen keresztül látják a világot, és így tanulják meg elkülöníteni a jót a rossztól.
A mese fantáziavilága a gyermekkor szerves része
Másik közkedvelt tévhit, hogy „A happy end csak áltatja a gyermeket! A valóság nem ilyen!”Így szól ismét a felnőtt. Holott a gyermek érzékeny lelkivilágának nagyon sok megerősítésre van szüksége ahhoz, hogy megtanulja, az élet igazságos. Nem szabad a gyerekeket megfosztani ezektől az illúzióktól. Csak a világról való negatív vélekedést erősítjük így benne. A mesék által megélt fantáziavilág a gyermekkor szerves része. A realitásérzék idővel úgyis kialakul, ne sürgessük!
„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.”
(Bruno Bettelheim)
Gyógyító mesékkel feldolgozhatók a napi történések
A mese kommunikációs eszköz. Út a gyermek lelkivilágának megértéséhez. A mesélésen keresztül megérthetők a napi események. A mesefigura is elmegy az oviba, ahol játszik a barátaival, de délután a szülei hazaviszik. A mesékben sokszor megjelenik az a téma, amely éppen a gyermeket foglalkoztatja. Ha történt vele mostanában valami, akár jó vagy rossz dolog, jobban kifejeződhet így mint élő szóban. A kistestvér érkezését, egy halálesetet vagy akár a válást is segíthet feldolgozni, ha a meséken keresztül közelítjük a témát. Egy dologra azonban vigyázzunk: nem szabad az akaratunkat ráerőltetni a gyermekre. Csak addig mélyüljön el egy téma, ameddig a gyermek is befogadó.
A mese lelki táplálék
Végezetül pedig álljon itt egy idézet, mely mindent elmond a mese jótékony szerepéről:
„A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.”
(Kádár Annamária)
Milyen műsorokat szabad engedni a gyereknek, hogy megnézzen a tévében? Miért nem jó, ha a híradó háttérzajként zúdul rá a gyerekre? Fel tudják dolgozni a kisgyerekek a tévében, interneten látottakat? Mi a feladata a szülőnek a tévénézé kapcsán?
Bojti Andrea pszichológust kérdeztük az okostévézés, illetve a televíziózás gyerekkori szabályairól.
Szerző: Bojti Andrea 2016.02.12.
Forrás: Szülők lapja
– Nemrégiben egy 8 éves kisfiú szülei azzal kerestek meg, hogy a gyermeknek rendszerese rémálmai vannak. A probléma odáig fajult, hogy már nem mert elaludni. Eleinte minden szörnyűségre gondoltunk, vajon mi történhetett szegény gyerekkel, de aztán a diagnosztikai vizsgálat rátapintott a valódi okra. Az esti híradóban számoltak be egy különös gyermekrablás történetéről, amely annyira megrázta a kisfiút, hogy nem merte szóba sem hozni félelmeit – meséli Bojti Andrea gyermekpszichológus az egyre gyakoribb gyerekkori jelenségről.
Ez az eset komolyan felveti a felnőttek felelősségét, hogyan alakítják ki a gyermek tévézési szokásait. A gyakorlatban két véglettel találkozhatunk. Vannak családok, ahol nincs televízió készülék, máshol pedig háttérzajként gyakorlatilag egész nap be van kapcsolva. Itt is, mint minden más esetben valahol a középút lehet a megoldás.
Milyen műsorokat mikor nézhet a gyerek?
A kábelszolgáltatók csatornakínálatában egészen kisbabáknak szóló tematikus csatornákat is találunk, de a jól ismert mesecsatornákat és műsorokat is előszeretettel nézik kicsik.
Előnye a kisgyermekkorban nézett meséknek, hogy a gyermekek sokat tanulnak a történetekből, fejlődik a szókincsük, az állandóan ismételt dalokat előbb utóbb megtanulják a gyerekek. Miután közösségbe kerülnek, egyre gyakrabban téma a tévében látott mese, kinek melyik karakter a kedvence, minek öltözik be farsangkor. Egyszóval az óvodáskori szocializációnak ugyanúgy része a televízióban látott mese, mint az olvasott történetek, vagy a tanult dalok. Érdemes tehát a szülőnek nyomon követni az „aktuális trendeket”, és a gyerekkel együtt megismerni a meséket, később pedig a filmeket.
A gyerekek televíziózási szokásainak kialakításakor ugyanis a legfontosabb dolog, hogy bármit is néz a gyerek, arról a szülő tudjon, és meg tudják közösen beszélni a látottakat. Sokszor látjuk, hogy már az egészen kicsik is néznek videókat a Youtube–on, és ezzel nincs is probléma, ha meghatározott időkeretben, a napi program beépített részeként a szülővel közösen történik. Sőt, ez a szituáció nemcsak a tanulásban, nyelvfejlődésben fejlesztő hatású, hanem a szülőgyermek kapcsolatra is jó hatással van.
Gond az, ha kontroll nélkül tévézhet, gépezhet, tabletezhet a gyerek. Gondoljunk bele, milyen könnyen betölthető az internetről egy pornóvideó vagy egy erőszakos filmjelenet, főleg a kisgyerek kezében, aki „csak” kattintgatja a gépet.
Nézhet–e a gyerek híradót a tévében?
Jogos kérdés, hiszen gondolhatnánk, hogy egy művelt ember tájékozott a napi hírek, politikai kérdések, az országos és nemzetközi történések felől. Ugyanakkor manapság a híradók egy jó részét az úgynevezett katasztrófahírek uralják. Kutatások azt mutatták, hogy az emberek leginkább ezekre kíváncsiak, és a politikai hírekről nagyobb arányban kattintanak el. Ennek megfelelően a csatornák is így állítják össze a hírműsorok tematikáját.
Kamaszkorban valóban fontos már, hogy a gyermeknek legyen rálátása a világ történéseire, de nagyon komoly szülői feladat elmagyarázni, hogy a hírekben látott szörnyűségek mit is jelentenek valójában és hogyan hatnak az ő életére. Jó példa erre a most naponta bemutatott terrorfenyegetettség. A felnőtteknek is nehéz ezekben a kérdésekben állást foglalni, és ha különösebb magyarázat nélkül a gyermek végignéz egy katasztrófahírekkel teli híradót, könnyen akár paranoid gondolatai is lehetnek. Ha már a híradó nézése szóba kerül, érdemes az ott említett témákat alaposan körbejárni a gyerekkel, és összefüggéseiben „elemezni” a látottakat.
A felnőtt feladata, hogy értelmezze a gyerekkel a látottakat
Nincsenek tehát írott szabályai annak, hány éves korban és mit nézhet a gyerek, mert a tévézési szokások a leginkább fontosak. Józan ésszel mondhatjuk, hogy egy természetfilmet a kisiskolás megnézhet a szüleivel, de az a felnőtt feladata, hogy észrevegye a gyerek félelmeit, amikor a tigris levadássza a zebrát. Ugyanez igaz az „ártatlan” sorozatokra, telenovellákra. Még a kiskamasszal is meg kell beszélni, hogy a filmben látottak nem a valóságot tükrözik, és az érzelmek valójában megjátszottak.
A gyermeki fejlődés szempontjából fontos tudni, hogy ők egészen sokáig, szinte a kiskamaszkorig hajlamosak a tévében látottakat a valósággal összetéveszteni. (Sőt felnőttekre is jellemző ez, gondoljunk csak arra, amikor a nézők pénzt gyűjtöttek a sorozatbéli vak Esmeralda szemműtétjére).
Családok, ahol nincs tévé – ez sem jó?
Itt kerülnek hátrányba a másik végletet képviselő családok, ahol nincs televízió készülék. Sokszor tapasztalhatjuk ugyanis, hogy a gyermek nincs felkészítve a tévében látottakra, ám amikor egyszer mégis megnéz egy műsort, nem tudja feldolgozni a történteket. Szintén nehezen kezelhető az a szituáció is, amikor a gyermek azért nem tud egy–egy közösségi témához kapcsolódni, mert nem tudja, miről van szó. Tudjuk, hogy ez kiskamaszkorban még inkáb probléma.
Érdemes tehát komolyan elgondolkodni azon, hogyan alakítja ki a szülő gyermeke tévézési szokásait, hiszen ez is egy nevelési kérdés. Láthatjuk, hogy a végletek itt sem jó működőképes opciók, de az arany középút megtalálása családonként változhat.
Dühkitörések, figyelemzavar miatti rossz jegyek, kezelhetetlen viselkedés – sok szülő életét megnehezítik ezek a jelenségek. Mielőtt gyógyszerezni kezdi a gyerekét, nézzen este az órára.
Forrás: www.valasz.hu
Egy óvodás gyerekeknek napi 10 – 12 órára, az iskoláskorúaknak és a kamaszoknak legalább 9 óra alvásra van szükségük. Ez egyben azt is jelenti, hogy az óvodásoknak legkésőbb nyolckor, az iskolásoknak pedig kilenc–tízkor ágyban kellene lenniük. Hogy ezt mennyire nehéz megvalósítani, amikor a szülők egy része csak este hatkor hétkor zuhan haza, azt mindannyian tapasztaljuk. S nem könnyű este kilenckor leválasztani egy kamaszt a telefonjáról, ha reggel azt látja: éjjel 64 üzenetet nem tudott elolvasni és ezek közül az utolsó fél háromkor érkezett a barátaitól.
A Semmelweis Egyetem viszont arra figyelmeztet, a gyerekek kialvatlansága állhat a gyakran egészségügyi problémaként jelentkező dühkitörések, figyelemzavar, kezelhetetlen viselkedés mögött. Egyszerűen nem alusszák ki magukat, emiatt fáradtak és ingerlékenyek. Maguk sem tudják mi bajuk, a kínos „tünetek” segélykérések. „A gyerekek többnyire így fejezik ki, ha fáradtak” – mondja Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese.
Csak éppen a szülők nem értik a gyerek jelzését. Pedig az igazgatóhelyettes szerint gyermekkorban több kapcsolat van az agy idegsejtjei között, mint a felnőtteknél, emiatt a gyerekeknek több és mélyebb alvásra van szükségük, hogy fel tudjanak készülni új élmények befogadására.
Ráadásul a gyerekek és a felnőttek szükségletei nemcsak az alvás mennyiségében térnek el, hanem abban is, hogy míg fiatalabb korban az hat jól a teljesítményünkre, ha később kelünk, addig az életkor előre haladtával inkább arra reagálunk jól, ha korábban indul a napunk.
Ám kisgyerekek közül sok hagyományosan korán kelő, és hétvégén sem képes bepótolni az alváshiányt. A gyerekek ugyanis még nem tudják késleltetni az alvási szükségleteiket, és gyakran akkor is hajnalban kelnek, ha egyébként nyugodtan alhatnának tovább. Ez pedig nem tesz jót sem a hangulatunknak, sem a teljesítőképességünknek. Vagyis egyetlen módszerrel tehetjük pihentebbé őket, ha hozzászoktatjuk a korai lefekvéshez.
Bódizs Róbert szerint számtalan kutatás támasztja alá, hogy a gyerekek jobban teljesítenek és frissebbek, ha tovább alhatnak reggel. Az Egyesült Államokban 200 tinédzsert vizsgáltak, és kiderült, hogy ha reggel 8 óra helyett 25 perccel később kezdték az iskolát, jobb lett a hangulatuk, nőtt az alvásidejük és kevesebb koffeint fogyasztottak. A pszichológus szerint az a legfontosabb, hogy figyeljük meg a gyerekek alvási igényeit, és igyekezzünk alkalmazkodni azokhoz.
Például, ha nem tudnak tovább aludni, feküdjenek le korábban. A Semmelweis Egyetem közleménye szerint ebben segít, ha a lefekvést rituálészerűen szervezzük meg – vacsora, fürdés, fogmosás, mese –, akkor a gyerek lehetőséget kap a lecsendesedésre. Ha így keretbe foglaljuk a napját, aki ettől nagyobb biztonságban is érzi majd magát. A pszichológus szerint eközben arra is ügyelnünk kell, hogy a kicsi ne maradjon egyedül a félelmeivel. Ezt elősegíthetjük úgy is, hogy lehetővé tesszük számára, hogy a közelünkben aludjon, s időnként (ezt itt a kulcs) azt is megengedhetjük, hogy a gyerek a szülők ágyában pihenjen. Testvérek esetében pedig a közös szoba is jó megoldás.
Vajon jót tesz–e gyermekeinknek a ma oly divatos szabadelvű gyermeknevelés? Miért nem mernek a mai szülők szigorúak lenni?
5 hiba, amit a mai modern szülők elkövetnek. Külföldi és hazai szakember véleménye a modernkori gyermeknevelésről és azok buktatóiról.
Szerző: Szegleti Gabriella
Forrás: Szülők Lapja
2015.02.19.
Az ismert amerikai hírportál, a Huffington Post nemrégiben egy meglehetősen érdekes írást közölt arról, hogy miért nem érnek célt a modernkori szülői gyermeknevelési elképzelések. A gyermeknevelés buktatóiról szóló cikket az internet közönsége különösen nagy érdeklődéssel fogadta – nem véletlenül, hiszen a cikk valóban elgondolkodtató megállapításokat tartalmaz...
Ennek kapcsán felkértük a Szülők Lapja, állandó szakértőjét Szegleti Gabriella gyermekpszichológust, hogy fejtse ki véleményét a modernkori gyermeknevelést kritikusan szemlélő írásról.
A külföldi tükör valóban reális képet fest elénk, vagy túlzásról van szó? Vajon érvényesek ezek a megállapítások ránk kisgyereküket nevelő magyar szülőkre is? Válságban lenne a modern gyermeknevelés?
A modernkori gyermeknevelés 5 legsúlyosabb hibája – brit gondozónő véleménye
1. Félünk a gyermekeinktől
Létezik egy módszer, amelyet „bögre–tesztnek” nevezek. A szülő egy bögre tejet ad reggel a gyerekének. Lássuk, mi történik akkor, ha a gyerek azt mondja, hogy „a rózsaszínből kérem, nem a kékből!” – miközben az édesanya már kiöntötte a tejet a kékbe. Leggyakrabban ilyenkor az édesanya elfehéredik, és rohan a kért bögréért, mielőtt a gyerek elkezdene hisztizni.
Hiba! Mitől félsz, anya? Ki itt a főnök igazából? Hadd hisztizzen, hagyd rá, és kész. De az Isten szerelmére, ne fáradozz külön csak azért, hogy a kedvébe járj – annál inkább gondolj arra, hogy ez megtaníttatja vele azt a leckét, hogy egy kis hisztiért még nem fog bármit megkapni, ami csak eszébe jut.
2. Csökkennek a gyerekekkel szembeni elvárásaink
Amikor a gyerek rosszalkodik, akár mások előtt játssza meg magát, akár otthon gorombáskodik, a szülők hajlamosak megrázni a vállukat, és azt mondani, „Ilyenek a gyerekek.” Pedig nem! Sokkal többre képesek a gyerekek annál, amit a szülők általában elvárnak tőlük, legyen szó illemről, idősek iránti tiszteletről, házimunkáról vagy önuralomról.
Szerinted nem tudnak végigülni egy vacsorát egy étteremben? Dehogynem. Nem tudják lesöpörni maguk után az asztalról a morzsát? Dehogynem. Az egyetlen ok, hogy ezeket nem teszik meg az, hogy nem tanítottad meg nekik, és nem várod el tőlük. Ilyen egyszerű. Várj el többet tőlük, és mindezt maguktól is megcsinálják majd, még kérned sem kell őket – írja Emma Jenner, a Huffington Post szakértője.
3. Eltűnőben a „közös nevelés”
Még régebben buszsofőrök, tanárok, bolti eladók és más szülők következmények nélkül szólhattak rá a rosszul viselkedő gyerekekre. Az édesapa/édesanya szerepét átvéve rászóltak a rendetlenkedőkre, és mindegyiküknek közös célja volt: rendes fiúkat és lányokat nevelni. Manapság már nem lehet olyan könnyedén megszidni egy rendetlenkedő gyereket az utcán (éppen a szülők rosszallása miatt).
A szülők tökéletes gyereket szeretnének, ezért nem hisznek a tanároknak vagy bárki másnak, amikor azok valamilyen viselkedési problémáról számolnak be.
A tanító nénit okolják ahelyett, hogy megfegyelmeznék a gyereket.
4. Mindig az egyszerű utat választjuk
A szülők elfoglaltabbak, mint valaha. Attól, hogy egy tabletten berakott mese leköti a gyereket a repülőn, nem kell feltétlenül a kezébe adni (ha például étteremben ül a család). A türelmet a 21. században is meg kell tanulniuk a gyerekeknek. Meg kell tanulniuk, hogy nem minden étel készül el három perc alatt, vagy akár még azt is, hogy segítsenek vacsorát csinálni.
Ha egy pelenkás megbotlik, magát kellene felsegítenie ahelyett, hogy nyújtja a karjait a szülei felé. Mutassuk meg a gyerekeknek, hogy a könnyű út hasznos lehet, de nem felejthetjük el a hagyományos megoldások fontosságát.
5. A gyerek igényei diktálnak
Természetes jelenség az, hogy először a gyerekeink gondjaival vagyunk elfoglalva, ami az evolúció szempontjából még hasznos is. Magam is amellett állok, hogy igazodjunk a gyerek programjaihoz, őt etessük meg és öltöztessük fel magunk előtt. Manapság azonban túl messzire mentek ebben a szülők, teljesen félredobva a saját igényeiket és mentális épségüket a gyerek érdekében.
Számos édesanyát láttam, aki újra meg újra az ágyból is felkel azért, hogy a gyerek rigolyáinak megfeleljen. Vagy olyan édesapát, aki keresztül rohan az állatkerten mindent félredobva azért, mert szomjas a kislánya. Semmi rossz nincs abban, hogy nem adsz nekik még egy sokadik pohár vizet éjjel.
Semmi rossz nincs abban, ha az apa úgy reagál, hogy „Persze, kicsim, de várnod kell addig, amíg elérünk a következő szökőkútig”. Semmi rossz nincs a „nem” szó használatában esetenként, sem abban, hogy megkérjük a gyereket, hogy szórakoztassa magát, amíg anyuci elmegy vécére vagy éppen végiglapoz még pár oldalt egy magazinban – írja a brit szerző.
A szabadelvű nevelés buktatói – hazai szakvélemény
Valóban a gyerekek irányítják a szüleiket? Képesek a szülők akár még önmagunkból is kifordulni, csakhogy megfeleljenek gyermekeik elvárásának? A Szülők Lapja szakértője válaszol.
„A modern gyerek követel, és érdeket érvényesít”
Ami a gyereknevelés kultúráját illeti az utóbbi időben az tapasztalható, hogy a szülők képtelenek nemet mondani, a gyerekek pedig mindent akarnak, mégpedig azonnal. A mértéktelenség kultúrájában élünk. Az emberek már nem képesek kemény munkát fektetni olyan vállalkozásba, ami csak később válik az örömszerzés forrásává. A modern gyerek követel, érdeket érvényesít, a kívánságai azonnali kielégítésre találnak. Felmerülhet a kérdés, e mögött valóban a gyermek áll, vagy inkább az a szülő, aki mindezt hagyja?
A szülőké a hatalom, csak éppen nem szeretnek élni vele. Egyszerűbb a gyermek jó pajtásának lenni, áttölteni a reggeli kakaót, bekapcsolni a mesét, indokolatlanul jutalmazni, elnézni a hisztijét, elpakolni helyette és még sorolhatnám...
Ha mindezt a szülők nem tennék meg, és a rosszalkodásnak valóban lenne következménye, és észrevennék, hogy sok esetben a gyermekeink a viselkedésükkel „pofonért könyörögnek”, na, akkor tudnánk erős, rugalmas gyermekeket nevelni, akik felnőttként is képesek megállni a helyüket!
„A szigor nem zárja ki a szeretetet”
Mitől is félünk? Hogy kevésbé szeretnek majd bennünket, ha szükség esetén autoriterként lépünk fel? Nem, a szigor nem zárja ki a szeretetet, sőt a kutatások azt bizonyították, hogy életünk során azokra emlékszünk pozitívan, szeretjük és nézünk fel, akiknek képesek voltunk alávetni magunkat gyerekként.
Hova vezet a szabadelvű nevelés?
A „non–frustration” nevelés (szabadelvű nevelési módszer) következtében gyermekek ezrei válnak neurotikussá, végtelenül szorongóvá. Az egészséges gyermeki fejlődéshez a szereteten kívül elengedhetetlen a következetesség, a szabályok, keretek, értékek megtartása. Az énfejlődés egyik alapja, hogy megtanuljuk egónk határait, ehhez pedig a szülőknek kereteket kell szabniuk! Ha ez nincs meg önállótlanságot, kontrollhiányt okoz, minden helyzet frusztráló lesz. A frusztráció pedig agressziót, vagy szorongást szül.
Kedves Szülők, a gyermeknevelés egy igazán hosszú távú befektetés, és ezt először a szülőnek kell megtanulnia, csak ezt követően várható el a gyermektől a türelem. Viszont az biztos, hogy megtérül, és még kamatozik is.
Miért nem lesznek a mai gyerekekből talpraesett és rátermett felnőttek? Mi a modern kori gyermeknevelés egyik legsúlyosabb hibája? Mivel érheti el a szülő, hogy a gyermeke magabiztos, önmagát tisztelő, felelősségteli emberré váljon? Pszichológus szakértőnk gondolatébresztő írása.
Szerző: Balázs Nelli
Forrás: Szülők lapja
2015.11.05.
– Nincs senki más járatosabb a gyermekneveléssel kapcsolatban, mint maga a szülő. Igaz néha ez a szülő meginog, elveszíti ösztönös viselkedését, elhomályosul racionális gondolatmenete, de ha van ideje és ereje megpihenni és kitisztulni, akkor képes jó döntéseket hozni – hangsúlyozza Balázs Nelli pszichológus.
Szakértőnket a szülőkkel folytatott hosszú beszélgetések sora késztette arra, hogy megírja sokakat megosztó, sokaknak nem tetsző, de mindenképpen markáns véleményét arról, hogy a nevelés és a szeretet nem ugyanaz.
Az iskolaérettség, amely az iskolai életre való alkalmasságot jelenti, 5–7 év közé tehető. Az alábbi kérdések megválaszolásával felmérheti gyermeke fizikai, pszichológia és szociális érettségét. A teszt eredménye azonban csak tájékoztató jellegű! Az iskolaérettség megítélésében kiemelt szerep jut az óvónőknek, akik éveken keresztül, nap mint nap követik nyomon gyermekeink fejlődését.
Ha hiányosságot tapasztalunk bármely területen, megoldás lehet, hogy az óvodában segítséget kérünk, átbeszéljük az óvónénikkel az általunk tapasztaltakat. A fő cél azonban a probléma megelőzése. A jól felépített, tudatos óvodai munkában (játék, munka, értelmi–, közösségi–, testi nevelés) már kis csoportba lépéstől kezdve elindul az iskolára való felkészítés. Mindez lépésről–lépésre, a mindennapok minden pillanatában.
1. Eléri–e gyermekem a 120–130 cm–es magasságot és a 20–22kg–t? Mert bár a súly– és magassághatár megszűnt, a kisebb termetű gyermek gyakran fáradékonyabb társainál.
2. Elindult–e a fogváltás? Ez a csontosodás megindulását jelzi, és az ülő– és állóképességgel van szoros összefüggésben.
3. Tud–e gyermekünk cipőt kötni? Ennek hiánya a gyengébb kézügyességre és téri tájékozódásra utalhat.
4. Jó–e gyermekem ceruzafogása? Az ehhez szükséges izmokat a csontosodási folyamat kezdete előtt sok gyurmázással lehet erősíteni.
5. Mennyire összerendezett gyermekem elemi mozgása? A kúszás, mászás, lábujjon, sarkon, talpélen való járás, a szökdelés pontos kivitelezése könnyű írás– és olvasástanuláshoz vezet.
6. Jó gyermekem egyensúlyérzéke? Ez a fejlett idegrendszerre utal, melynek hiánya figyelem– és magatartászavart okoz. Gyakoroljuk a vonalon járást, a „pincérkedést tálcával”.
7. Mennyire fejlett a vállöv, a könyökizület és a csuklóizület finommozgása? Ez a szépírás alapja, mely talicskázással, függeszkedéssel, később fűzéssel és ujjtornával fejleszthető.
8. Tudja–e szinkronban és egymástól függetlenül irányítani végtagjait? Ez az azonos, majd ellentétes kéz–, lábemeléssel, meneteléssel, láb köröz – kéz tapsol gyakorlatokkal fejleszthető.
9. Meg tudja–e nevezni testrészeit? Mivel a legbiztosabb pont a saját testünk, ezért ha ez bizonytalan minden azzá válik.
10. Kialakult dominanciákkal rendelkezik–e? A nem megfelelő kézzel történő írás pl. nehezíti a tanulást és diszfunkciókhoz vezethet.
11. Koordinált–e a szemmozgása? Nehezítő tényező a sok tv és számítógép használat. Szemtorna lehet a fej elmozdulása nélkül: szemmozgatás jobbra, balra, le, föl, rézsútosan.
12. El tudja–e különíteni a jobb és bal irányokat, illetve helyesen használja–e a névutókat (alatt, fölött, mögött stb…)?
13. Képes–e adott mozdulatokat, ill. alakokat térben (pl. építés) és síkban (pl. rajz) leutánozni?
14. Képes–e mozgássorozatok elvégzésére (pl. taps–lépés–guggolás, gyöngyfűzés) ill. rajzminták követésére?
15. Képes–e irány követésére? Itt is eleinte nagymozgásban, később finommozgásban, papíron.
16. Megfelelő–e a szem–kéz koordinációja? Ezt például célbadobás során figyelhetjük meg.
17. Biztosan különbözteti–e meg az alakot a háttértől? (Mi van a képen hátrébb, mi előrébb? Egymásra rajzolt tárgyak elkülönítése.)
18. Felismeri–e az azonos alakokat, színeket, nagyságokat, mennyiségeket? (pl. különböző színű és nagyságú kockák válogatása.)
19. Az azonosságon túl felismeri–e a különbözőségeket?
20. Különböző hangokat meg tud–e különböztetni egymástól? (pl. azonos hangzású szavakat: pl. kéz–kész, mind–mint)
21. Felismeri–e a rész–egész viszonyát? (pl. kis részleteket megkeresni az egészen belül)
22. Megye–e a szétszedés és újra összerakás gyakorlata?
23. Képes–e az egyik érzékszerv–csatornán nyert információt másik csatornára átfordítani? (pl. mesét lerajzolni.)
24. Képes–e magát árnyaltan kifejezni? Van–e türelme másokat meghallgatni? Tud–e kérdezni? Ezeket a sok mesehallgatás, verstanulás és beszélgetés fejleszti.
25. Be tud–e fejezni önállóan egy elkezdett történetet?
26. El tudja–e helyezni magát időben és társadalmi környezetében? Ismeri–e az évszakokat, napszakokat, napok változását?
27. Tud–e szabályok szerint viselkedni a mindennapi életben és a játékban egyaránt?
28. Tűri–e a kudarcot?
29. Bizalommal fordul–e a felnőttek felé? Elfogadja–e őket?
30. Játszik–e a közösségben?